Bejelentés


albagalamb











A Röp-, Dísz-,és Haszongalambtenyésztők Szövetségének /Budapest/ önállósulásakor, 1958. a szövetségi vezetők első feladatuknak tekintették a Szövetség országos egyesületi hálózatának kiépítését. Felhívásukra Székesfehérváron márciusban megalakult a 35-ös, majd májusban a 61-es bejegyzési sorszámmal ellátott egyesület. A dísz- és postagalambtenyésztő egyesületek V-35, V-61, valamint a D-1, D-4, D-5, a szövetségek különválása utáni években még együtt vettek részt a városban szervezett mezőgazdasági jellegű és a galambkiállításokon, támogatva ezzel egymást feladataik teljesítésében, ezzel fenntartva a galambászok közötti barátságot és jó viszonyt, amely a közös szövetség idejében alakult ki közöttük. A szövetségi és egyesületi önállósodás folyamatának következő szakaszában a 60-as évek végén, az elkülönűlő és a generációs váltáson áteső, a   személyi összetételűkben jelentősen változó egyesületek, távolabb kerültek egymástól a közös szórakozás, a galambászat összekötő kapcsolatrendszere ellenére. Így a kezdeti kiemelkedő közösségi sikereket törvényszerűen követte a viszonylagos hanyatlás, melynek másik előidézője a város arculatának építészeti oldalról történő változása, amely a galambászat szemszögéből nézve, erősen romboló hatással volt. Eltüntek a galambtartáshoz nélkülözhetetlen portákkal rendelkező családi házak, helyettük emeletes épületek épültek, melyek körül a közterületek, s ezek már nem adnak lehetőséget a galambászásra, így e tevékenység kiszorult a külső, hagyományosan még mezőgazdasági munkával foglalkozó lakosságú területekre, a Felső- és Alsóváros portáira, egyúttal lecsökken az iparos, kereskedő, valamint az alkalmazott és gyári munkásfoglalkozású galambászok létszáma.  Átalakul a szabadidő eltöltésének módja, lehetősége. A megszállottan galambászók, persze így is megmaradtak hobbijuknál, de lehetőségük a galambtartás ellehetetlenedésével lecsökkent. Nem elhanyagolható fellendülést jelentett az 1970-es években kezdődött galambhús termelési kampány, amely főképpen a vidéki tenyésztők részére adott új lehetőséget. Az 1980-as évektől azonban az anyagi gyarapodás hozományaként a városban is új lendületet kapott ennek a szép elfoglaltságnak a művelése. Az új családi házas övezetek kiépítése, átköltözés, valamint a munkáskertek megjelenése javított a kilátásokon. Önálló jogi személyiséggel rendelkező egyesület jött létre 1984. évben, de ettől az időtől, Fejér megyében már csak egyedüli egyesületként folytatjuk az elődeink által elkezdett, tőlük örökölt galambtenyésztő társadalom szervezését és a tenyésztők képviseletét az országos és helyi közigazgatási szervek előtt.













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!